Bevallom, pár éve egyszerűen megőrültem a Disney-adaptációkért. Én még nem abban a korban nőttem fel, amikor nevenincs japán animokat mutogatva divat volt pfujolni a céget, így mindig is csillogó szemmel ültem be a moziba, hogy aztán olyan klasszikusokat legyen szerencsém a szélesvásznon látni, mint az Aladdin, a Szépség és a szörnyeteg, vagy éppen a Tarzan. Aztán, ahogy a stúdió egyre inkább ráállt az ipari szemét gyártására - botrányos folytatásokkal, és a fentiekhez abszolút nem mérhető, Walt Disneyt a sírjában forgásra késztető gagyi tévésorozatokkal - valahogy engem is egyre kevésbé vonzottak az alkotásaik. A Tarzan megjelenéséig gyakorlatilag minden szoftverre ugrottam, hosszú-hosszú éjszakákat töltöttem el az Aladdin mellett is, így most, amikor Bate félig gúnyos mosollyal átnyújtotta nekem a Bolt DVD-jét, megdobbant a szívem - reménykedtem benne, hogy valamennyire visszaköszön majd a gyermekkorom.

Ami azonnal feltűnt, mielőtt még feltelepítettem volna a szoftvert, hogy mennyire változnak az idők - ez a Disney-adaptáció bizony már megtölt egy kétrétegű DVD lemezt, sőt, a gépigénye sem nevezhető olyan barátinak, mint az általam még kipróbált játékoké. Amint azonban beléptem a menübe - és borsódzni kezdett a hátam a Bullyt idéző, egeret nélkülöző kezelésen - rájöttem, hogy első ránézésre bizony egy igencsak igénytelen porttal van dolgom. Gyorsan vissza is kellett térnem imádott Windowsomba, hogy kívülről állítsam a videóopciókat, mert bizony ingame erre nincs lehetőség. A szörnyülködés persze folytatódott, amikor a jól ismert információk helyett, amelyekben mindig hemzsegnek az olyan shaderek meg effektusok, amelyeket még jómagam is csak hosszas Wikipédiázás, meg hajtépés után ismerek fel, csupán egy csúszka fogadott. Nincs lehetőség a felbontás beállítására a klasszikus, számos módszerben, ezt is, akárcsak az egyéb részleteket tartalmazó beállítást, egy vonalon huzigálva állíthatjuk be, minimumtól maximumig terjedően. Hogy a végeredmény micsoda, azt már csak belépésnél láthatjuk, de fel lehet lélegezni, a program ugyanis, bár takargatja, valójában a szélesvásznú monitorokat is támogatja, még az én elborult 16:10-es arányú masinámat is, szóval valószínűleg képes bármivel megbirkózni.

A játék indítását követően jöhet az újabb sokk, méghozzá kétszeresen: egyrészt, mert az egér, mint olyan, nem létező periféria a két főhős (vagyis a csodakutya Bolt, és barátnője, Penny) tutujgatása szempontjából, másrészt pedig azért, mert korunk trehány portolásaival ellentétben a Bolt egér, sőt, egy méregdrága gamepad nélkül is tökéletesen kontrollálható. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy a nehézség főleg a kisebb korosztály számára van belőve, de hiába az amúgy idegesítő minijátékok (amelyek mostanában minden konzolos szoftvert végigkísérnek, és amelyekben a felvillanó billentyűket kell időre lenyomnunk), vagy éppenséggel a San Andreas óta rettegett gyors gombnyomogatás, a jó öreg klasszikus, 101 gombos billentyűzet tökéletesen elég az élvezetes játékhoz.  És ha már élvezet: le kell szögezni, hogy a Bolt most pont úgy fest, ahogyan teszem azt az Aladdin tette a maga korában. A Disney abban mindig is ügyes volt, hogy kövesse, sőt, elébe menjen a trendeknek - a minimális poligonfelhasználástól függetlenül pedig a játék dögös. Tökéletes effektusok, remekül kivitelezett, jó eséllyel motion capture mozdulatok tucatjai állnak a rendelkezésünkre, amelyek nem csak a kis lurkókat, de a technikához picit értő szülőt, illetve szülőket is lenyűgözhetik. Komolyan mondom, én vagyok a legjobban megdöbbenve saját magamon, de a Bolt külseje engem nem egyszer szájtátásra késztetett - a programban, rögtön az elején egy esőáztatta villa környékén kell kommandóznunk Pennyvel, a fel-felvillanó villámok pedig tökéletesen tükröződnek vissza a nedves talajról. Tökéletes munka, na!

ogy magáról a játékról is beszéljek egy kicsit: a film két főhősét irányítva kell ügyességi, illetve verekedős részeket megoldani. Mielőtt bárki megijedne és habzó szájjal tépné ki a gyerek kezéből a korongot, mondván, nem akarja a lurkót erőszakra nevelni, fontos leszögezni, hogy maguk a bunyók is hihetetlenül bájosak - Boltot pedig egyszerűen nem lehet nem szeretni. Amikor először megkapjuk az irányítást, Pennyvel kell tehát ügyködnünk, a kis hölgy pedig nem a testi erejéről híres. High-tech kütyüjei (oké, ez a szó emberiségellenes bűntett) segítségével láthatatlanná válhat, speciális látását bekapcsolva a továbbjutáshoz szükséges útvonalakra bukkanhat rá, sőt, lopakodva támadhat - egy szó, mint száz, ő nem az a tipikus akciókarakter, sokkal inkább egy afféle gyerekes, női Sam Fisher, aki megadja a játéknak az alaphangulatát. Azt az alaphangulatát, amely aztán teljesen megkavarodik, amikor átvesszük Bolt, a csodakutya irányítását. Remélhetőleg mindenki látta a Gyalog Galoppot, amelyben hőseink nem hiszik el, hogy a nyúl vérengző lehet. Az ebre ránézve pedig pontosan ez a helyzet: pici, szőrös, aranyos, az ember szinte benyúlna a monitorba, hogy megdögönyözze - aztán elkezdenek rá özönleni az ellenfelek, ő pedig olyan pankrációt mutat be, amely a már említett fehér nyulat is vinnyogva futamítaná meg. Komolyan mondom, amikor a barátnőmmel kipróbáltuk a programot, vagy tíz percen keresztül visítva röhögtünk azokon a mozdulatokon, amelyeket ez a kis fehér eb bemutat - gyakorlatilag folyamatosan százszoros túlerő ellen küzd, de ez teljesen lényegtelen - szuper ugatásával, lézerszemével, no meg akrobatikus tudományával tényleg nevetséges, és élvezetes vele a harc, ami szintén egy nagyon fontos pont ugye. Bár a program rövid, a két karakter váltogatása - a kislánnyal ügyességi részeket oldunk meg, Bolttal pedig röhögünk, illetve több tucat ellenfelet pankrálunk le - miatt kellőképpen változatos, így megunni nem nagyon lehet.

Itt a vége, fuss el véle - de előtte ugorj a nyakába, és csapd a földhöz! A Bolt játékváltozata, akár csak a film, meglepően szórakoztató lett. Bár a portolás első ránézésre trehány munkának tűnik, kettő perc próba elég hozzá, hogy az ember rájöjjön, mennyire odafigyeltek a kézre eső irányításra, ami annak tükrében még döbbenetesebb, hogy mindehhez kizárólag a billentyűzetet használták fel - nocsak, nocsak, némi odafigyeléssel így is lehet csinálni? Grafikailag szép, pokoli vicces, és marha szórakoztató - történet ugyan nem nagyon van, de őszintén megmondom, nekem nem is hiányzott. Gyermeteg lelkű felnőtteknek - illetve azoknak, akik, mint én, jó pár billentyűzetet szilánkosra törtek a Prince of Persia nehézségű ügyességi programokon - illetve az akciók vértelensége, valamint humorossága miatt kisdedeknek is tökéletes kikapcsolódás lehet. Komolyan, lepadlózok azon, hogy ezt leírtam, de azon még jobban megdöbbentem, amikor öt óráig folyamatosan nyüstöltem, az asszonnyal harcolva az irányítás jogáért...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.