Minden valamire való fantasy rajongó ismeri a George R. R. Martin által alkotott Song of Ice and Fire című regénysorozatot. A sötét és kegyetlen Seven Kingdoms világában a nagy csaták és hősök mellett ugyanúgy megférnek a politikai csatározások, a cselszövések, az érzelmi hullámvasutak és persze a varázslat is. A regényekből készített TV sorozat premierje óta pedig szinte mindenki így vagy úgy kapcsolatba került a Trónok harcának világával. Hamar hatalmasra duzzadt a Game of Thrones rajongói tábora, így nem lepődtünk meg túlságosan, hogy máris megérkeztek az első játékadaptációk is. A Game of Thrones stratégia (A Game of Thrones: Genesis) mellé pedig most érkezett egy RPG játék is. Vajon az Cyanide játéka méltó lesz a regények és a TV széria sikeréhez?

A könyvek egyedülálló története és a TV sorozat mindent felülmúló produkciós színvonala mentén nem kis elvárásokkal ültem le a játék elé, hiszen óhatatlanul ezekhez lesz majd hasonlítva. Tovább rontja a helyzetet, hogy a mozifilmekhez és sorozatokhoz hozzácsapva általában igencsak förtelmes és összecsapott játékokat szoktunk kapni, szóval ez sem kecsegtetett túl sok reménnyel. Nagy meglepésemre azonban az első benyomások nem is lehettek volna jobbak. A trailerek és a szivárgó információmorzsák egy újszerű és remekül kidolgozott RPG képét festették, amely kezdetben beigazolódni látszott. Mivel a TV széria még mindig megy, így a készítők nem adhatták elő az eredeti történetet. Ehelyett annak egy mellékvágányát játszhatjuk most végig. Persze azért szép számmal felbukkannak majd a történetből már ismert karakterek és helyszínek is, de alapvetően nem spoilerezik a játék, ami a sorozatot és a könyveket illeti, ami dícséretes.

Az első újítás, hogy a történetben két, egymástól független karakter fölött vesszük majd át az írányítást. Az első, Mors Westford, a Night's Watch egyik veteránja, aki hosszú évek óta a The Wall jeges fogságában tölti mindennapjait. Ízig-vérig Crow, egy igazi veterán, aki kutyájával együtt hűen szolgálja a Night's Watch seregét és védelmezi a hét királyságot a jeges Téltől. A bevezetőben egy dezertőr elfogására indul hősünk, akiről kiderül, hogy egy régi barát, ugyancsak veterán. Az akció sikeres, visszavonszoljuk a bűnöst az erődbe, ahol megtudjuk, miért is szökött el, valamint első komolyabb dialógusbeli döntéseinket is itt hozzuk meg. Mint általában a jobb RPG-kben, itt is leginkább a karakterek közti dialógusokból és a cselekményből bontakozik ki a történet. A játék során sok helyen kell majd döntéseket hoznunk, amelyek hatással lesznek a történet folyására és a végkimenetelre is. Elsőre néha ugyan nem egyértelmű, hogy mi miért történik, de ahogy azt az eredeti történettől megszokhattuk, előbb-utóbb minden világos lesz.

Másik karakterünk Alester Sarwyck, aki a játékhoz újonnan alkotott Riverspring városába tér vissza sokéves száműzetéséből az apja temetésére. A Red Priestek rendjének tagjaként nem részesül túl szép fogadtatásban. A városban zúgolódik a nép, és apja halála után a város vezetését átvevő lánya nem tudja kordában tartani a dolgokat. Alester sok évvel ezelőtti hirtelen távozása után lassú de kemény hanyatlásnak indult Riverspring. A Sarwyck ház elvesztette birtokainak, vagyonának és befolyásának jelentős részét, amit a város is keservesen megszenvedett. Alester visszatérése már csak a szikra volt a lőporoshordóban. Nyílt lázadás tör ki a városban, így Alester kénytelen minden erejét és a Red Priesteknél szerzett tudását latba vetni, hogy megvédje magát és családját, és a végére járjon kik is állnak a dolgok hátterében.

Általában az ilyen előre kidolgozott játékoskarakterekkel operáló RPG-knél az a bevett szokás, hogy mindegyik valami más játékstílusra van kiélezve alapból, és elég szűkre szabott a mozgástér, ami a karakterek testreszabását illeti. A Game of Thronesnál meglepő módon más a helyzet. Mindkét karakterünket egyenként négy teljesen különböző irányban fejleszthetjük, így igen nagy a mozgástér. A nehézpáncélos, kétkezes karddal hentelő tanktól az íjászon át egészen a szélsebes felderítőig bármivé alakíthatjuk karaktereinket. Mivel hőseink kalandjai óhatatlanul keresztezik majd egymást, így érdemes lehet egymást kiegészítő irányokban fejleszteni őket, de a lehetőség adott bármire.

Maga a játékmenet leginkább a D&D stílusú RPG-kre (Neverwinter Nights, Knights of the Old Republic stb.) hasonlít, tehát nem közvetlenül mi csapkodjuk az ellenfeleket, hanem csak parancsokat osztogatunk, amiket karaktereink végrehajtanak. Ez – számomra legalábbis – elég nagy csalódás volt, ugyanis egy ilyen kőkeményen vérre menő játékot sokkal hangulatosabb és szórakoztatóbb lett volna egy saját irányítású karakterrel tolni, ahol testközelből élhetjük át a harcot, és nem csak két gombot nyomogatunk felváltva. Persze így sokkal inkább előtérbe kerül a taktikázás, a skillek megfelelő helyen és időben való használata, valamint csapatunk irányítása.
Alester és Mors gyökeresen ellentétes képességekkel rendelkezik. Míg Morgain leginkább a puszta erejére, kutyájára és állati ösztöneire hagyatkozik, addig Alester – Fire Priest lévén – tűzzel és annak különböző formáival operál, így a választható kasztokból és képességekből igencsak érdekes keverékeket alkothatunk. A taktikázós játékmenet egyik előnye az időmegállítás. Érdekes újítás, hogy teljesen megállítani nem lehet az időt, csak lelassítani, így ha lépésben is, de az kegyetlenül telik amíg mi parancsokat osztogatunk vagy skilleket nézegetünk. Nem érünk rá perceket gondolkozni. Itt megint felmerül a kérdés, hogy akkor mi értelme? Persze, nyilván azért döntöttek emellett a fejlesztők mert így "pörgősebb" és "izgalmasabb" a játékmenet, viszont pont az lenne a lényege az időmegállításos játékmenetnek, hogy nyugodtan át tudjuk tekinteni a harcteret, kigondolni egy taktikát, kiadni a parancsokat, aztán megnézni, hogy beválik-e, esetleg menet közben korrigálni. Ha már kapkodni kell, akkor a fene megette. Másrészt, tapasztalataim szerint nincs annyi ellenfél, használható skill és taktikai lehetőség a játékban, hogy szükség legyen erre a rendszerre. Most nyílván több rajongó nyúl a billentyűzetért, hogy egy alapos kommentben elküldjön a Falon túlra, mégis úgy érzem, hogy itt két szék közt a pad alá estek a fejlesztők. Érdekes módon az ugyancsak D&D alapokon nyugvó Neverwinter Nights-féle Aurora motorból fejlesztett The Witchernél ezt sikerült egy jól működő játékmenetbe fordítani a fejlesztőknek, ahol a kombós harcra építve szükség volt a játékos ügyességére és koordinációjára de az átemelt játékrendszer rengeteg lehetőséget adott a taktikázásra is. Sajnos a Game of Thrones esetében ez kicsit visszafelé sült el.

Ami az irányítást illeti, elég nehézkes eleinte, de azért tanulható. Látványnak sem utolsó, ugyanis a taktikus játékmenet miatt előre kikevert animációkkal dolgozik a játék, amely valóban nagyon szép és hangulatos eleinte, de hamar ismétlődővé és monotonná válik a sokadik lehentelt, futószalagon gyártott ellenfél után. Bármennyire is látványos és véres egy-egy kivégzőmozdulat vagy skill-animáció, hatvanadszorra már véresen unalmas. Hogy jó dolgot is mondjak, maguk a képességeket és a fejlődési rendszert remekül eltalálták, igen nagy mozgásteret nyújt, hogy arra élezzük ki karaktereinket, amire akarjuk. Viszont sajnálatos tény, hogy ezt nem igazán sikerült a gyakorlatba átültetni, ugyanis karakterenként két-három valóban jó skillen kívül nem fogunk mást használni az egész játék során.
A feketeleves végén pedig szót kell ejtenünk a játékot borító bugtengerről és egyéb hibákról. Grafikai anomáliák, elcsúszó kép és hang, mosott textúrák, elbaltázott átvezetők, megmagyarázhatatlan szaggatások és fps-zuhanások, akadások (kép és hang) és kilépések. A kapott infók alapján a PC-s verzió még így is jobb, mint az Xboxos, de tapasztalataim szerint sajna nem sokkal. Kár volt kapkodni.

Végül pedig, az egyetlen dolog, ami kihúzza a Game of Thrones játékot a süllyesztőből, az a történet, ugyanis az egyszerűen elsőrangú lett. A fejlesztők szoros együttműködésben dolgoztak R. R. Martinnal és a TV sorozat készítőivel is, hogy a Game of Thrones világához méltó történetet vigyenek monitorra, ami csont nélkül sikerült is. A két játékoskarakter, Alester és Mors valóban összetett és remekül kidolgozott személyiségek. A történet pörgős, érdekes és tele van hatalmas fordulatokkal, ami valóban remekül kiegészíti a könyvek és a TV sorozat által bemutatott világot. Bár reméltem, hogy az eredeti szériából több szót kapnak a szereplők, de talán így jobb is. Sztori fronton egyértelműen 10-est érdemel a játék. Ehhez kapcsolódóan a zene is fantasztikus lett, remekül kiegészíti a játékmenetet és a történetet.

A Game of Thrones kultikus világa rengeteg ember szívét és TV képernyőjét meghódította, joggal. De sajnos még a könyvek és a sorozat méltóan hatalmas sikere sem képes fából vaskarikát csinálni. A játék története és a világ kidolgozása elsőrangú, viszont, mint mondják, egy fecske nem csinál nyarat. Bevallom őszintén, megpróbáltam szeretni ezt a játékot, megadtam neki minden esélyt, hogy bizonyítson. Viszont a kissé felemás játékmenet, a pocsék tálalás és a hibák tengere miatt sajnos nem tudom nyugodt szívvel ajánlani a Game of Thrones RPG-t. A TV sorozat és a könyvek nagyon magasra tették a lécet, amelyet ez a játék sajnos még csak alulról sem súrol megvalósításban. Aki szereti a Game of Thrones világát, annak a patchek után a történet miatt megérhet egy végigjátszást, a többieknek pedig saját ízlésére van bízva a dolog. Öltözzetek melegen, "Winter is coming..." :-) ■

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.